24.Rész.Hozzám tartozol!..

A nyakláncom,Harry..Eltűnt a nyakláncom.
-Nyugodj meg,megkeressük.Csak emlékezz a Remény szóra-kacsintott Hazz.
-Jó,hogy te így gondolod,de nekem nagyon fontos,mert életem szerelmétől kaptam.
-Igen?Na és ki az?Mesélj róla-nevetett Harry.
-Hát,szemüveges,vézna,egy könyv moly, és talán még szeplői is vannak.-mondtam nevetve.
-Nem mondod?!Na hát,nekem meg azt kell mondjam,van egy szintén vézna és nyomi kis barátnőm,aki nem adott nekem valamit.
-Na persze,és mit?
-Csókot,ide.-mutatott ajkaira.
-Hazz nagyon vicces vagy...Inkább keressük a nyakláncot,azt kaphatsz még eleget.
Lassan lépkedve,a telefonnal világítva próbáltuk megkeresni az elveszett tárgyat.Egy részeg fiú jött velem szembe,mivel Harry-vel különváltunk keresni a nyakláncot,ezért egy kicsit megijedtem a közeledésétől.
-Gyere ide szépség-tárta szét kezeit az illető.
Nem válaszoltam,csak gyorsan tovább mentem,de ő követett.
-Nem hagyhatod ki ezt,nagyon jó lesz-mondta az ismeretlen.
-Még is mi?Már szaporább léptekkel haladtam tovább.Hívtam Harry-t,de nem vette fel.Az az illető odajött hozzám,és átölelt.Iszonyatos pia szag és étel keveréke szag jött a szájából és még azzal puszilgatott volna.
-Harry,Harry!-kiabáltam.
Két ismerős hangot hallottam.Harry és Niall voltak azok.
-Vetted le a kezedet a barátnőmről?-kérdezte mérgesen a barátom.
-Én nem csináltam semmi rosszat vele,tudod,csak játszottunk,hisz' ismersz-szólalt meg a rajtam 'élősködő emberke',akit le vett Hazz rólam.
-Az emberek nem játékok,főleg nem Steph,fogd fel Max!ne nyúlj hozzá még egyszer,és most mehetsz,ahová indultál-dobta meg Harry Max-et mint kiderült..
-Jól vagy édes?
-Igen,csak már megint hasonlót éreztem,mint amikor Zack 'fogott el'.Honnan ismered azt a Max-et?
-Áh,már volt vele több dolgunk is,ő a The Wanted egyik tagja.
-Figyelj!Nem haragudnál,ha kicsit 'megjegyeznélek'?Csak hogy mindenki tudja,kié vagy...-nézett rám kaján vigyorral Harry.
-És még is hogyan?-kérdeztem a szemöldökömet kicsit felhúzva.
-Így-húzott magához Styles és lágyan fogta a nyakamat.Elkezdte szívni,én azt hittem,hogy összeesek a karjaiban.
-Harold Edward Styles,ezt ne,ezt ne most.Nem vámpírosat játszunk..-mondtam már kicsit meggyengülve.Ő nem hallgatott rám,csak tartott a karjaiban és szívta a nyakam.
-Na,és így most hogy menjek le?Vagy haza?Ez tényleg látszani fog..
-Nem kitulajdonítani akarlak,csak megjegyezni,hogy hozzám tartozol..
-Na jó..Talán megtudom oldani-simítottam végig ujj perecein,ő pedig a kicsit érzékeny helyre adott egy puszit.
-Remélem ez segít,és nem fog fájni..
-Menjünk haza-megfogtam a kezét és elindultunk lefelé.Cher-től elköszöntünk és megígértette velünk,hogy máskor is jöjjünk.Nem lett meg a nyakláncom,de Hazz megígérte,hogy majd még meg keresi,vagy érdeklődik majd Cher-nél.Megvártuk még a többieket,de Melodie most nem jött velem haza,mert Zayn-nel megy valahová,pontosan nem tudom hová,így majd magam kell aludnom.A hazafelé vezető úton alig beszélgettünk,én inkább újra az ablakon néztem kifelé,és letöröltem kicsit a bepárásodott részt.
-Megérkeztünk.
-Jó éjszakát és aludj jól-adtam egy rövid csókot a barátomnak.
-Jó éjt édes,szép álmokat..-mondta kacéran Hazz.
Hazaérve benéztem apumék szobájába,és ők már ott aludtak.
Így lassan kimentem,hogy ne hallják,hogy már megérkeztem.Vettem egy forró fürdőt,és elgondolkoztam az ezelőtti év hibáin,problémáin és ajándékain.Ha már az ajándéknál járunk,nagyon sajnáltam azt a nyakláncot,de nekem még meg volt Harry karkötője és azt nézegettem.Aztán köntösben mentem be a szobába és úgy feküdtem be az ágyba,így már majdnem hajnalban.
Reggel miután beszéltem apával,Lorah-val kimentem a Hyde parkba sétálni.Az idő nekünk kedvezett,nem volt annyira hideg,mint az előző napokban.

-Már egyre közelebb van a szülés ideje.Ne haragudj,teljesen kiment a fejemből a sürgés-forgás miatt,hogy kisfiunk lesz.
-Ez ki ment a fejedből?-kérdeztem.
-Mostanában te is alig voltál itthon,én is még néha felnézek az irodába,este pedig ugyan csak nem beszélünk.
-Ez igaz.Nagyon várom már,végre...egy testvér,öcsike.Év elején még nem gondoltam,hogy testvérem lesz,sőt,arra sem,hogy ide kerülök hozzátok.
-Jaj drága Steph-egy család lettünk.Úgy tervezzük,hogy mi is megpecsételjük a kapcsolatunkat,persze csak a baba születése után.
-Úgy érted össze házasodtok?
-Még nem teljesen biztos,de már jó lenne megtenni ezt a lépést.
-Megértem,majd segítek amiben tudok.-mosolyogtam.
-Na és mi újság veled vagy..veletek?
-Éppen tegnap vesztettem el a nyakláncomat,tudod a szíveset,amit Hazz-tól kaptam.Mi így vagyunk-húztam le a nyakamnál kicsit a pulóver nyakát.Látszott rajta a szívás nyom..
-Öhm,azt kell mondjam látszik,hogy fiatal-nevetett Lorah.
Beszélgetés után már hazamentünk.Én főztem teát,és leültem tv-t nézni.
-Csak nem megjöttél?-néztem az ajtó felé Melodie-ra,akinek a háta mögül nézett kifelé Bella,őt csak most vettem észre.
-De.
-Vagy is sziasztok,gyertek már beljebb.Nem vagy bő szavú,történt valami?
-Hát,nem velem-nézett Melodie és leült mellém a tv elé.
-Mit állsz ott Bella?Gyere ide..Akkor úgy sejtem veled történt valami.
-Ó,nem akarok erről beszélni.
-De tudod,legjobb barátnőid vagyunk,nekünk elmondhatsz mindent.
-Tudom,csak,áh.Mikor Niallerrel elmentünk még egy buliba ott találkozott egy régi LÁNY ismerősével-hangsúlyozva a lány szót..
-Abban mi a baj?
-Az,hogy Niall szinte meg feledkezett rólam,míg ott voltam,csak azzal a lánnyal törődött.Tudod,hogy törődésre van szükségem-szomorkodott Bella.
-Jajj,ha törődésre van szükséged akkor gyere ide-húztam magamhoz közel őt,és megöleltem.
-Niall-től meg nem fer,hogy ezt csinálja veled.-mondta Melodie.

-Hát nem,de nem meséltem a következményekről.Engem itt kitett,és hazavitte a lányt,akit nem is ismerek,még be sem mutatott neki.Hogy lehet már ilyen?Azt hiszem,ha ennyire nem számítok neki,akkor,akkor legyen azzal a csicskával,engem nem érdekel.Ha nem kér bocsánatot,szakítok vele.Mi vagyok én?Egy üres csokis papír,amit kidobnak a szemétbe?Mellesleg még meg sem csókolt,csak annyit mondott,hogy jó éjt.Szét robbanok,ki tudja,hogy mit csinálnak?..
-Borzasztó..

-De eddig nagyon jól meg voltatok,nem?
-De,én is azt hittem..
Akkor viszont döntened kell,de lehet,hogy az alkohol hatására volt ilyen..-nézett rá Mel.
-Persze alkohol,így ülne autóba?Harry sem ivott valami sokat,sőt.De tudjátok mit?El jöhetnétek velem vásárolni valamit,még van január végéig szünidőnk,és már nem sokára megérkezik az új vendég a házba-mondtam a lányoknak.
-Hát nekünk oké,csak ha tudnánk,hogy milyen nemű lesz,na az jól jönne-nevetett Mel.
-Na ez igaz-helyeselte Bella.
-Fiú lesz-nevettem.
-De jóó,öcséd lesz-mondták a lányok egy emberként.
Egyébként még Lux-ot is elhozza majd hazz,szóval nem fogunk unatkozni.A tv még mindig ment,ahol éppen a sztárhíreket mutatták,és meg láttam valakit,akin rajta volt a nyakláncom....

2.Rész.Igazságtalanság...

-Sajnálom-mondta Chris.Az édesanyád....nem is tudom.Csak nyugodj meg kérlek.
-Mondd már-ráztam meg a karját nyugtalanságomban.
-Meghalt.-hajtotta le a fejét és egyből nyúlt utánam,hogy megöleljen,de nem hagytam.

Éreztem szédülök,azt hittem nem igaz ami most velem történik.Nem lehet,nem..nem.Anya majd ott fog várni engem az ebéddel,ha haza megyek és majd jókat nevetünk-nyeltem egyet,aztán belém ütött a felismerés.Ez a hír igaz.Hirtelen elsötétülni láttam mindent.
-Steph,Steph.-erre keltem fel,hogy Chris ébresztget.Elájultam.Tudtam,hogy nem bírom az ilyen dolgokat.A kicsi szívem megszakadni látszott.Akkor keserves sírásba kezdtem..Az unoka testvérem megölelt,és hagyta,hogy kisírjam magam.Azt mondta minden rendben lesz.Ő megnyugtatott,már amennyire sokkos állapotomban képes volt rá.Mindig mellettem volt.Ő volt az az egyetlen srác,akire számíthattam gyerekkoromtól kezdve.

*Chris szemszöge*

Stephanie nagyon feldúlt volt.Megértem.Ha boldog volt,vele örültem,ha sírt,vele sírtam,mintha a bátyja lettem volna!Éreztem,amit ő érez.Nekem sincs anyám,már kiskoromban meghalt,ebből a gondolatból felrázott az,hogy apám szólt.Felajánlottuk,hogy elrendezzük a temetést,hisz' ő nem bírta volna ki az anyja koporsója mellett..Bólintott,nem is vártam ebben a helyzetben bővebb választ.Közben felhívtuk az apját,aki épp egy megbeszélésen volt,mivel innen Párizsból nehéz átutazni hamar,ezért már most fel kellett hívnunk,nem maradhatott velünk.Sokkal erősebb kötelékre volt szükségünk.Az anyja mindig azt hangoztatta,bármi is történjen,ha ő nincs,Stephanie sorsa David kezében van.Steph ellenkezett,nem akart menni.De ő volt az aki az anyja után tovább nevelhette volna,mivel még csak 16 volt.Végül unoka húgom is beleegyezett,hogy felhívjam az apját-David-et.A hír hallatán a férfi nagyon ideges lett,és borzasztó szomorú.Közben aggódott lányáért is.

-:Most azonnal küldd el hozzám Stephanie-t.A repülőtérre küldöm Zack-et,az egyik munkatársam fiát.16:30-ra ott lesz.-mondta David.
Közben hallottam csendes zokogását a telefonban...

-Rendben!-válaszoltam.

Ezzel be is fejeződött a rövid kis beszélgetésünk.Kimentem és leültem Steph mellé a kanapéra.Szótlanul ült mellettem,aztán vállamra hajtotta a fejét és arcán a könnyek kristály tisztán vitték véghez útjukat.El sem bírom képzelni,hogy min mehetnek keresztül,főleg ő,a mi Stephanienk.

                                          *Stephanie szemszöge*

Régen voltam apámnál.Azóta van egy nőcskéje,akivel nem volt szívem összebarátkozni.Eldöntöttem akármilyen kedves is lesz a nő..Nem hagyom,hogy anyám helyett anyám legyen.Muszáj volt összepakolnom,de alig volt erőm,és ezért John segített.A lépcsőn lefelé,végignéztem a képeken,és egy utolsó könnycseppet ejtettem.Elbúcsúztam nagybátyámtól,és Bella-tól.Minden emlék fájt,és az hogy itt kell hagynom a legjobb barátnőmet,családtagjaimat.Chris vitt a reptérre.Ott tőle is búcsút vettem és a helytől is ahol 16 évig éltem.Bepakoltuk a csomagokat,és felszálltam a repülőgépre.Nehéz búcsú volt,és a  repülőn is féltem,így alvással próbáltam a szomorúságomat és a lelkemet nyugtatni.A repülőgépen mellém ült egy nénike és valamit szorongatott a kezében.Látta,hogy nagyon nézem,így elmosolyodott és így szólt:
-Megszeretnéd nézni?
-Igen,válaszoltam.Egy újság volt,és a címlapján egy banda olt,tizenéves fiúk.Nem lehetnek tőlem idősebbek-gondoltam.megakadt a szemem a fürtöskén..Harry Styles volt az.Már régebben is hallottam róluk,de most már jobban megnéztem őket."Brit szívtiprók"-ez volt a címlapra írva.Most már eleget néztem őket,és visszaadtam.Elég volt egy pillantás és éreztem,hogy ez az újság nem nekem való.
-Köszönöm-feleltem.Az úton megismerkedtünk,mesélt unokáiról,és közben kiderült,hogy Elisabeth-nek hívják.Az unokáinak vitte a magazint.Annyira elment az idő,hogy észre sem vettük,hogy megérkeztünk.Elbúcsúztam tőle is.Mostanában a búcsúzkodás lett a napi teendőm.Búcsú egy anyától,búcsú a hazától és azoktól,akiket a legjobban szeretek.A gondolatra könny gyűlt a szemembe.Kiadták a csomagjaimat,beleszippantottam a Londoni levegőbe .Tehetetlenséget éreztem és minden eszembe jutott,bár,Elisabeth-nek nem beszéltem anyám haláláról.Megfogtam nehéz csomagjaimat,és elindultam,de azt sem tudtam merre megyek.Körülnéztem és a reménytelenség szinte lyukat vert a szívembe.Végre megtaláltam a kijáratot,és nagy nehezen kijutottam.Olyat is csak a filmekben láttam,hogy táblákra ráírva egy nevet,várnak valakit.Hirtelen megpillantottam egy nagyon helyes srácot egy táblával a kezében amire az én nevem volt írva.Soha nem szerettem a nagy felhajtásokat.Most is így volt,ezért feleslegesnek éreztem azt a táblát.Küszködtem azzal,hogy ne hulljak össze ott a srác előtt a gyengeségtől.Megráztam a fejem és próbáltam elterelni a gondolataimat anyámról..az egyetlen személytől,akivel valaha is a legjobb kapcsolatban voltam.Az egyetlen szülővel aki úgy éreztem igazán törődik velem.

A srác bemutatkozott.

-Szia.Zack vagyok-kezet fogtunk.Bár nem pont ezt vártam,hogy kezet fogjunk.Egyszerű köszönésre számítottam és kevésbé ilyen fiús fogadtatásra.

-Öhm..Szia Stephanie vagyok de a barátaim csak Steph-nek hívnak.-mutatkoztam be a sorozatkoban látott technikával.Nem voltam a szavak embere,jelen pillanatban,így saját gondolataim is ködösülni látszottak.

-Igen,már apud sokat mesélt rólad-mosolyodott el a srác.Közben megfogta a csomagjaimat és elindultunk a kocsi felé.Az autóba beszállva elgondolkoztam a mostanában történt dolgokról,így visszakanyarodtam oda,ahonnan kezdtem.Éreztem,hogy nem szabadna magamban ennyit gondolkodnom,de muszáj volt.Úgy éreztem az életem egyik állomása lezárult örökre,viszont egy új megnyílt előttem.Döntenem kellett,melyiket választom.