93.Rész.Wherever you will go....

Zene:

Nem tudom mit rejt az élet számomra.Talán majd jó változásokat hoz és meglepően boldog leszek.Talán.Stephanie halála előtt kimondott szavai még mindig visszhangoznak a szívemben és újra csordultig tele leszek szeretettel,ahogyan ezelőtt évtizetekkel.Az öregség nálam is előrehaladott és nem tudom mit tehetnék már.Fekszem az ágyamon mozdulatlanul és arra gondolok,mikor még tizenéves voltam,amikor csak annyi volt a gondom,hogy elfussak a sikítozó tinilányok elől.Szeretném visszahozni azt az időt is.Hiányzik.Hiányzik Stephanie,hiányzik az,hogy tizenévesen újraélhessem a szerelem édes mámorát.

 82 éves vagyok.A szemem lezárul.....mélyen alszom és álmodok.Álmodok a gyermekeimről.álmodok egy gyönyörű lányról,aki már rég itt hagyott engem.Stephanie Statham,aki megváltoztatta az életem...én pedig az ő hőse lehettem.Tudom...hisz' mindig ezt hajtogatta..én vagyok a hőse.Olyan jó lett volna úgy meghalni,hogy közben az ő kezét fogom.Olyan jó lett volna együtt megöregedni....De nem így lett.Kegyetlen az élet.Kegyetlen és éles sivatagait helyezi eléd,hogy még a boldogságban is találj okot arra,hogy sírj.Nem értem sokszor,hogy mi miért történik...bár már ennyi idős koromra megtapasztaltam,hogy nem is mindig kell érteni a dolgokat.El kell veszni a tudatlanság szelében.De...de mi lesz akkor az élet nagy kérdéseivel?Ki oldja meg helyettünk?

SENKI.

De nem is kell.Stephanie Statham rákban halt meg 29 éves korában és én nem tehettem semmit.Nem tehettem semmit azért,hogy megmentsem.Vagy mégis?Mellette voltál-SÚGTA a lelkiismeretem belülről.Igen,ő régi barátom.Megmaradt nekem.Aztán,hogy miért csak ő maradt nekem?

Mert a bátyáim....a négy bátyám,akit örökre szeretni és tisztelni fogok...Elmentek.Elmentek és elvittek magukkal mindent.Minden mosolyt,minden őrült pillanatot és pillantást,szerelmet,gyermeki kacajt,őrült tetteket...és a szívem egy részét.Szerettem volna ha még velem maradnak egy pillanatig...csak egy pillanatig.De nem tették.A halál közbe szólt.És igen,mind meghalunk egy nap.Én is megfogok.Érzem.Húz az ismeretlen világ,fényeivel együtt.Talán túl sok jót és rosszat is elkellett viselnem az életben.Isten kegyes lehetne velem.Nem érdemlem,hogy én éljek a legtovább.Miért,ha már nincs kiért?Értelmetlen és sajnálattal teli élet.A sajtó csak azt várja,mikor jön a hír,hogy Harry Styles meghalt.Talán nemsokára megkapják,amit szeretnének.Érzem,ahogy álmom egyre mélyebb és mélyebb,szívverésemet lig halom szobám csöndjében.Elmegyek,igen.Várjatok rám barátaim.....Stephanie.

 Erős kéz szorítását éreztem vállamon,mintha valami erős dolog ki akart volna húzni az irracionalitás völgyéből.Hallottam a nevemet,de nem nyitottam ki a szemem.Hallottam anyám hangját és hallottam a srácokét is.Ott volt Louis,Niall,Liam és Zayn is.Hallottam,ahogy azt kiabálják- Haver,kelj már fel.Itt az idő.

Felnyitottam a szemem....és egyből le is zártam.Szemhéjam elnehezült.De nem a fáradtságtól,vagy az álmosságtól.A könnyektől.Azoktól a könnyektől,amit akkor éreztem,amikor visszagondoltam mindenre,amit átéltem.Álom volt?Álom lehetett csupán?Nem értem.Felültem és mindenki ott volt mellettem.A szüleim,a "bandám",a testvérem...csupán egy személy nem.Őt kerestem szemeimmel,és hiába beszéltek hozzám a többiek.Nem hallottam.Nem hallottam semmit,mert egy személyt kerestem,aki elvitte a szívemet,minden őszinteségemet,önzetlenségemet neki adtam.Nem értettem mi történik körülöttem.Mindaz,ami történt csak álom lehetett?Nem lehet!Felpattantam az ágyról és kisírt szemekkel a fürdőszoba felé siettem,magam mögött hagyva mindenkit.Bezártam magam mögött az ajtót és fájdalmas arccal,félve belenéztem a tükörbe.18 éves Harry képe pillantott vissza rám.Szembe kellett nézzek az igazsággal.Mindez csak egy álom volt.

*Két nappal később*

Beültem egy kávéra a Starbucks-ba.Elmerengtem a még fel sem fogott dolgokon.Ami két nappal ezelőtt sújtott,az felfoghatatlan.Leültem az egyik barna színű székre,épp a kedvencemre és a szokásos kávémat kértem,mint minden reggel.

-Egy pillanat-mosolygott Jill.

Oldalra fordítottam a fejem,és egy lányt pillantottam meg,aki szakasztott úgy nézett ki,mint Stephanie.A gyönyörű haja,a csillogó szemei....Képtelen voltam felfogni mi történik.A lány egy vörös rózsát tartott a kezében.

-Szia.Ne haragudj,csak olyan ismerős vagy nekem-szólítottam meg félve.-Nem találkoztunk mi már v alahol?-kérdeztem.A lány szótlanul állt,és csak mosolygott.Kifizette a kávét,az aprót otthagyta a pulton és visszafordult hozzám.

-Harry Styles,ugye?-kérdezte visszafogott mosollyal?

-Igen.Hátrányom az,hogy ennyi sokan ismernek.Viszont jelenleg erős szerencsének érzem.

-Hát sok szerencsét Styles.

STYLES!Ez a megszólítás....nem hiszem el..Nem..

Utánakiáltottam.

-Mi a neved?

-Stephanie.Stephanie Statham-mosolygott rám,aztán sarkon fordult és kilépett a Starbucks ajtaján.

-Várj,itt hagytad a rózsát.-szóltam utána.De már nem hallotta.Jill éppen kihozta a forró kávémat és furcsán nézett rám.

-Mi a bajod Styles?Mintha szellemet láttál volna.-nevetett lágyan.

-Ó..-mosolyodtam el.Elvettem a kávémat,megfogtam a rózsát és kiléptem a kávézó ajtaján....

Talán nem mindig tudjuk,hogy mit rejt az élet...azt sem,hogy mit rejtenek az emberi arcok.Vajon milyen érzéseket takarhatnak el?Vajon milyen álmokat dédelget a szív?Nem tudom.De egyet tudok.Az emlékek örökké a szívünkbe vésődnek.

*Sziasztok.Lehet,hogy nem értettétek a történet végét,de szándékos volt kicsit,hogy összekavarjam a szálakat.Nem szerettem volna befejezni a történetet,hiszen Stephanie Statham és Harry Styles történetére örökké emlékezni fogok.Mert Az emlékek örökké a szívünkbe vésődnek ;).Azért remélem nem voltam nagyon rossz író.Talán megnevettettelek titeket valamikor,vagy sírásra késztettelek a történetemmel....ezek mind csak jó dolgok,még a sírás is.Hiszen beleéled magad a történetbe.Hát köszönök nektek MINDEN TÁMOGATÁST,minden együttműködést,feliratkozást és azt,hogy velem voltatok két évig.Sokat jelentett nekem.És az életemnek egy korszakát mindig vissza fogja hozni,ha visszalátogatok erre a blogra.Köszönettel.

-Marton Dominika Petra... :)  "

92.Rész.Weak..

                                      *Harry szemszöge*
-Apa,apa ébredj.Iskolába kell vinned-szólt Darcy.
-Kérd meg anyádat-nyitottam ki szememet félig és álmosan.
-Anya már rég elvitte Harry-t az óvodába.Apa,ne kelljen gonosz eszközökhöz folyamodnom.-szólt a 14 éves lányom.
-Csak egy percet adj apádnak-szóltam,aztán kipattant a szemem.Stephanie elvitte Harry-t,Ő,kocsival!A tegnapi után nem hinném,hogy bírok egy percre is felkelni,attól függetlenül,hogy forrt bennem a harag és a védelmező ösztön is.Bár ezt a fiam és a lányom nem tudják,de Darcy már sejtheti.Nem tudom hogy mondjam el nekik a dolgokat,ahogy alakulnak.Nehéz lesz azt tudom,de próbálom oldani a feszültséget...Álmosan és fáradtan keltem fel,úgy ahogy szoktam minden reggel.Főleg,ha a kamasz lányod ébreszt.
-Pillanat és megyek.-adtam egy homlokpuszit a lányomnak.
-Rendben.-mosolygott azzal az őszinte anyjára hasonlító mosolygással.Tőle és a kis Hary-től jobb gyerekeket nem is kívánhatnék,csak remélhetem,hogy megértik mikor elmondom mi történik körülöttünk.Betopogtam a fürdőszobába és a tükörbe nézve magam  előtt láttam azt az ideges,és már kicsit sem fiatalnak kinéző Harry Styles-t.Talán a gondok teszik,hogy megváltoztam.A hajam kócos volt,mert szokásommá vált,hogy idegességemben beletúrok és kósza tincsek hulltak szerte-szét.Erősnek kellett mutatnom magamat,így felvettem a fehér ingemet,egy fekete nadrágot,a hajammal nem foglalkoztam és magam mögött bezárva az ajtót,lassú léptekkel haladtam lefelé.Fogtam Darcy táskáját és elindultunk.
-Apa..
-Hmm?-kérdeztem.
-Miért láttam ma azt,hogy amikor mondtam,hogy anya elment,te ideges lettél.Ismerlek.Nem tagadhatod le.-szólt okosan.
-Csak én akartam elvinni őt is.Ezért-szorosabban markoltam a kormányt és erőltettem egy mosolyt,kevés sikerrel.A lányom pont olyan ravasz,mint az anyja.
-Oké,próbáld csak beadni.Ha nem mondod el,akkor elegyek Suzy bulijába holnap.
-Darc...tudom,hogy úgy sem tennéd.Nem vagy szabályszegő-mosolyogtam.
-Honnan veszed?
-Hogy honnan?Anyádtól örökölted.
-Mindig ezt mondod.
-Mert mindig így van.-válaszoltam.
-Akkor tőled nem örököltem semmit?
-A hangomat.-néztem rá biztatóan.
-Ugyan...-nézett vissza morcosan.-Tudod,hogy nem szeretek előttetek énekelni...Csak Harry-nek szoktam elalvás előtt,meg ha tombolok a szobában,de akkor is csak zene mellett.Honnan is tudhatod?-kérdezte.
-Te jó gyerek vagy és tehetséges,nem kell ezt elpazarolnod.-Darcy elmosolyodott a gondolatra és mintha ízlelgette volna,amit mondtam neki.
-Tudod..csak annyit szerettem volna kérdezni,hogy miért vagy mostanság ilyen fáradékony.Igazából féltelek téged és anyát is.Nem tudom mi történik mostanában,csak látom a változást rajta.Azt látom,hogy napról napra egyre csak vékonyabb és a haja...a gyönyörű haja.-elcsuklik a hangja egy percre-Tudod..csak szerettem volna tudni.-könny gyűlik a szemébe.-Igazából már tudom is.Ezért félted,mert te is látod rajta igaz?..
-Kicsim ezt ne itt beszéljük meg.Ma négyig vagy ugye?Akkor érted jövök.-mondtam sürgetve,mert nem bírtam tovább.Előtte semmiképp sem sírhatok,férfiból vagyok.
-Igazad van.És kérlek..ha legközelebb felhozom ezt a témát,akkor ne kerülgesd ki amiket kérdezek jó?
-Rendben..-fújtam ki a levegőt,úgy éreztem túl sokáig bent tartottam az idegesség miatt.Mikor kiszállt az autóból én magam elé néztem,aztán arra lettem figyelmes,hogy az igazgató helyettes szeretne beállni a helyére és azzal a nyikorgó hanggal szakított ki a gondolkodásomból.
-Bocsánat.-kiáltottam neki és elhajtottam.Az úton elővettem a telefont és felhívtam Stephanie-t.Erőt kellett vennem magamon,hogy ne mondjak neki semmi hülyeséget,vagy ne szóljak neki egy hangos szót sem azért,amit tett.
Zene
-Halló.-szólt bele édesen a telefonba és az én szívem száznyolcvan fokra hevülve ömlengett a szeretettől.
-Szia.-mondtam éles hangon,pedig egyáltalán nem így akartam,ó...
-Mi a baj?-kérdezte rekedt hangon.
-Hogy mi a baj?Stephanie..tudod és megtetted.Otthon kellene lenned újságot olvasva teát inni és elfelejteni minden külsőséget.Én elvittem volna a fiunkat.-mondtam és azt hittem,hogy az autóban ülve fogom elsírni magam.A francba is Styles,erős legyél!-szólt a tudatalattim.Túl harsog a belső hangom,így arra hallgatok.
-Tudom és ne haragudj,csak nem akartam,hogy minden gondot magadra vállalj.-szólt megtört hangon.
-Elbírok ezekkel a dolgokkal.-biztattam.
-Nem..nem bírod.Ez nem neked való dolog.A koncertedre kellene készülnöd a srácokkal.Ez lesz az utolsó,ne velem törődj kérlek...
-Hogyne törődnék veled-lágy volt a hangom-te vagy a mindenem.Gyere haza kérlek.
-Oda tartok.-mondta.
-Akkor szia-tettem volna le.
-Harry...
-Hmm?
-Szeretlek.
-Én is.-szóltam vissza és éreztem,hogy egy könnycsepp gördül le a szemem sarkából,de én elmosolyodom.Mennyire átérzem most már mit is jelent ez az igazi szeretet.Tudom,hogy nem sokáig hallhatom ezt az angyali hangot.Itt fog hagyni,de nélküle elveszek.
Bekanyarodtam a házunk elé és láttam,hogy Steph autója már ott van.Megnyugodtam.Lassan lépdeltem az ajtóhoz és benyitottam.Vettem egy nagy levegőt,hogy elrejtsem reggeli haragom és elővegyem a védelmező Harry-t,aki igazán azzal törődik,hogy Stephanie-nak minden jó legyen...
-Szia-jött oda és megcsókolt.Kis kezeit kezembe helyezte és felnézett rám,aztán lábujjhegyeskedve nyomott egy csókot a számra.-Nem örülsz ugye?Tudom és sajnálom a reggeli dolgot.Mehetsz te értük jó?Csak le akartam venni a válladra nehezedő terhet rólad.
-Többé ne tedd ezt.Míg itt vagyok,én gondoskodom rólad.-öleltem át és hajába csókoltam.Elhúzódott tőlem és még mindig megfogva a kezem bevezetett az előszobába,ott pedig kezembe nyomott két teáscsészét és egy újságot.Értetlenül néztem rá.
-Azt mondtad ezt kellene csinálnom,hát itt van minden-mosolygott.
-Stephanie-m.-öleltem át mosolyogva.Beültünk az ablakba és onnan néztük egymást és az esőt.Stephanie arca rózsaszín színt vett fel,mikor elégedetten nézett ki az ablakon.Már rég nem láttam rózsaszín pírt az arcán,az eső volt,ami megnyugtatta.Közelebb hajoltam hozzá és lassan kötöttem ki a fején lévő kendőt,de ő megfogta a kezem.
-Ne vedd le kélek.
-De minden este enélkül látlak Stephanie.Nem új dolog számomra.
-De..-nézett rám csillogó szemekkel.-Rendben.Levettem a piros kendőt és alatta fiús,de mégis nőies haj volt,jól állt neki,bármennyire is félt.
-Túl jól nézel ki..-haraptam meg az alsó ajkamat.
-Ne tedd Harry.Tudom,hogy nem így van.-fordította el a fejét,én pedig az állánál fogva magamhoz fordítottam.
-De így van.Gyönyörű vagy.-csókoltam meg az ajkán,aztán az állán és végül a nyakán.Stephanie kisimította a kósza tincset a hajamból és a fülem mögé tűrte.
-Köszönöm,hogy itt vagy mellettem.-mondta gyengén,és éreztem,hogy egyre gyengül.
-Pihenned kell.-szóltam csendben.
-Pihenek.-mondta.
-El kell mennünk az orvoshoz..-javasoltam.-Már rég voltál kivizsgáláson.
-Nem.-rázta meg a fejét.-Harry.Ez olyan dolog,amit elfogadtam.Nem változtathatok..
-De ha egy kicsivel is..-és ekkor elhallgattatott,ujjait szám elé téve.
-Tudnod kell,hogy nekem ti vagytok a legfontosabbak.
-Stephanie..
*Sziasztok.Hát itt lenne ez a rövidke rész,megígérem a köv.hosszabb lesz,csak most ennyire érkeztem.Ígérem tényleg többet fogok írni és itt nem ennyi a story,nem kell megijedni.Csak tudjátok,hogy ez már a 92 rész.:) Köszönöm a komikat és a feliratkozókat.Várom még a többi komizót és feliratkozót és meglátom mennyi rész lesz még.Minden támogatást köszönök :))

III.Fejezet-91.Rész.This day is ...

*Sziasztok!Hát először szeretném megköszönni a likeokat,és a kommenteket is.Nagyon jól esik,hogy olvassátok a blogomat.Csak néha csalódott vagyok..azért,mert találok olyan blogokat,amelyeknek a nézettsége kevesebb sokkal az enyémtől és még is tetőznek a kommentek.Szakítottam arra időt,hogy írjak nektek és remélem értékelitek majd.Szeretném ha átéreznétek az egész story-t,ezenkívül szeretném,ha feliratkoznátok és még többet komiznátok,hogy lássam,mennyin is olvastok valójában!A következő rész 1O komi és 2 feliratkozó után jön.Összehozzátok ti,bízom bennetek.;) -Dominika xx.

Amikor a nő megfordult,Darcy apukája kabátjába elbújva várta mi fog történni ezután.Harry ujjait összefonta az enyémmel,ő sem számított erre a személyre.Egy rég nem látott ismerős volt,tele látható hegekkel az arcán.Nem tudtam mit keres itt,azt sem tudtam mi is a célja valójában.

-Ezt tette velem az,hogy elhagyott.Látjátok?Soha nem lesz már újra ugyan olyan az arcom.-gyűlt könny a szemébe,amit anélkül is tudtam volna,ha nem nézek rá,a hangja remegett,de mégis bátor volt.-Igaz,ti nem érthetitek-nevetett fel.-Tökéletes életetek van és még el is érted a célodat Stephanie.Elérted azt,hogy a tied legyen Harry.Nem számítottam rá,hogy sikerül majd,hogy egy hónapnál többig bírja veled.Hogy bírja nézni a mocskos pofádat?Nem érdemel meg téged.-mondogatta ócsárló szavait.Miközben monológját hallgattuk,eszembe jutott minden kis emlékfoszlány a régi időkről.Viszont nem tudtam mire vélni mondatait...az előbb még Zack-ről beszélt,most pedig Harry-ről.Próbáltam normálisan megközelíteni a dolgokat,már amennyire ezt lehetett normálisan.Elindultam felé,mire Harry megfogta a kezem és visszahúzott.

-Steph,ne menj.-figyelmeztetett,de én tovább mentem és egyenesen a nő szemébe néztem.

-Cinthia.-szólítottam.-Rég nem találkoztunk ugye?Miért kell azt folytatnunk,ahol abbahagytuk?Talán békét köthetnénk-festettem mosolyt az arcomra.Közben  azon gondolkoztam mit is mondhatnék,hogy elködösült elméje megértse,mit is akarok vele közölni.Tudtam,hogy nincs rendben minden.Sőt..ahogy elnéztem a szakadt ruháit és az arcát,nagy baj lehetett és segítségre volt szüksége.

-Mit tudhatsz te akármiről is?-kérdezte. Ezt a zenét hallgassátok közben.

-Talán igazad van.Mit tudhatok bármiről is?De tudom,hogy segítségre van szükséged.

-Nekem?Már miért lenne?-tette kezét mellkasa elé és őrülten vigyorgott.Talán tényleg megbomlott az elméje.

-Szeretnéd látni közelebbről is a hegeket?Hm?Amit miatta tettem,ez mind a ti hibátok.A tied Stephanie Statham.

Ez a mondat úgy ért,mintha egy kővel találtak volna szíven.Nem, értettem miért engem hibáztat mindezért.

-Ne hallgass rá kérlek-szólt a háttérből Harry.Nem szóltam erre sem.tudtam,hogy ez az én ügyem,nekem kell megoldanom.

-Csak engedd,hogy segítsünk-nyújtottam a kezem.

-Nem.Nem tudsz segíteni-burkolózott szakadt kabátjába.

-Csak emlékezz ki is voltál valójában.Szedd össze azokat a napokat a fejedben,amikor boldog voltál.Lehetsz még ilyen boldog,nem is egyszer-néztem rá és közeledtem felé,közben egyfolytában beszéltem hozzá.-Visszanyerhetsz mindent.Mindent,amit elvesztettél.

-De őt nem.-potyogtak a könnyek a szeméből,aztán újra nevetett.-Azt hiszed te vagy a világ közepe,te vagy minden,de közben senki vagy.-mondta szemrehányóan nekem.Nem figyeltem erre,hanem mikor megláttam,hogy jön egy pár ember,tudtam,hogy segíteni jöttek.Harry bólintott.Tovább beszéltem Cinthiához,hogy ott tartsam,míg teljesen ide nem érnek.Aztán mikor megérkeztek én egyből Harry-hez szaladtam és szorosan megöleltem őt.Azok az emberek,fehér köpenyt adtak a nőre,miközben ficánkolt és rugdosott mindenkit.

-Köszönjük,hogy felhívtak.-jött oda kezet fogni egy főnök kinézetű férfi.-Pár napja bolyonghatott kint és az állapota meglehetősen sérült..lelkileg és máshogyan is értve.-Mi köszönjük,hogy ideértek.-mondta Hazz komoly arccal,aztán elköszöntek tőlünk.

-Bátor voltál Steph-mosolygott Harry és gödröcskéi is megjelentek.

-Büszke vagyok rád.Örülök,hogy semmi bajod nem esett.-Én is mami-mondta Darcy.-Én féltem.-szólt csendben.

-Semmitől nem kell félned.Mi mindig itt leszünk veled,ezt ne feledd-mondta Hazz és egy családi ölelésbe burkolóztunk.-Menjünk haza.-csókolt homlokon Harry.

Zene

-Elaltattam Darcy-t,telefonáltam apáéknak,értesítettem a szüleidet is,hogy minden rendben van.Ennyi volt a mai nap..Ez a sok dolog nagyon szíven ütött mára.-ültem le egyetlen szerelmem mellé és ő egyből karjait nyújtotta felém,hogy megöleljen,ezzel is megnyugtatva engem.

-Túlhajszolod magad.Azt hiszed neked kell megoldanod mindent.De ez nem így van,tudnod kell.

-Még így sem érzem magam elég jó feleségnek...

-Nem kell,hogy úgy érezd,én érzem,hogy a legjobb feleség vagy a világon.Álmaimban sem tudtam volna elképzelni olyan csodát,mint te vagy.Tudod...mikor megismertelek,olyan különlegesnek éreztelek és érdekes,hogy ez az érzés nem szűnik meg,hanem napról napra erősödik.Szeretlek Stephanie.Örökké az életem része maradsz..Darcy-val együtt.-mosolygott Harry.

-Én is szeretlek-mondtam és egy csókot nyomtam a szája sarkára.

-Ennyi nem elég belőled.-megcsókolt,aztán a lábamnál megemelve felvitt az ölében a hálószobába.Nem akartam elengedni és ezzel ő is így volt.Lábamat köré fontam és úgy tett le lassan az ágyra.Felém tornyosult magas alakjával és elmosolyodott.Kockás inge félig volt kigombolva,mégis izmaitól feszült.

-Nem jó ez így-suttogtam.

-Akkor tegyél egy szívességet-mondta Harry és egy gyors csókot nyomott a számra.Kigomboltam az ingét,felsőteste mint mindig szinte ragyogott az éjszakai fényben,akárcsak a gyönyörű zöld szemei.Harry olyan volt mint egy kábítószer.Ha egyszer megízlelted,még többet akarsz belőle.Ő az én dílerem.Lassan,kínzóan lassan csúsztatta le rólam a ruhadarabokat,aztán mikor megtette,arcán kaján mosoly jelent meg.Ez volt az a mosoly,ami mindig bátorságra ösztönzött.A szavakat,amiket fülembe suttogott,apró csókokkal szakította meg.Megharapta alsó ajkamat,ami kisebb hangot váltott ki belőlem.

-Imádom ezt a hangot-mondta két csók között.

Beletúrtam a hajába és meghúztam,hogy ezzel is közelebb kerüljön hozzám.Kezemet lejjebb csúsztattam és gerincén jártak fel és le ujjaim.Harry megfogta a kezem és a fejem felé helyezte,aztán összekulcsolta ujjainkat.Szenvedélyes volt és mohó.Nyelve táncra hívta az enyémet miközben testünk egybeolvadt és mellkasát magamon érezhettem.Olyan közel akartam magamhoz tudni,mint még soha.A ma történtek emlékképei ugrottak be,én pedig egyre csak öleltem őt.Nyakamat kezdte szívni,a pillangók pedig a hasamban millió bukfencet hánytak.Az ismerős érzés járta végig testem,aztán már csak próbáltam visszaállítani nyugodt lélegzetvételeimet,úgy,ahogy Harry is tette.Tincsei kócosak voltak,amit imádtam.Odafordultam hozzá,ő átkarolt és mellkasára hajtva a fejem érezhettem még mindig lassuló szívverését.Egyikünk sem szólt egy szót sem,a szobában csönd uralkodott,csak Harry apró csókjait éreztem a kézfejemen,aztán már arcomon és végül az ajkaimon.

-Istennő-mondogatta.

-Félisten.-mondtam vissza,mire éreztem,hogy ő is elmosolyodik.Ujjainkat összekulcsolva,Harry szuszogását hallgatva merültem az álmok világába.

                                         *Harry szemszöge*

Hajnalban felkeltem,mert éreztem,hogy ha nem iszok egy pohár vizet,kiszáradok.Vagyis szomjas voltam.Stephanie-t nem akartam felébreszteni,így lassan másztam ki mellőle és vissza betakartam őt.Mikor az ajtóig értem láttam,hogy Darc macijával a kezében áll a gyerekszoba ajtajában.

-Mi a baj kincsem?-kérdeztem.

-Elszakadt a macim-mondta szomorúan és láttam,hogy másodperceken belül eltörhet a mécses.Felvettem az ölembe és nyugtatni próbáltam.

-Ne aggódj,majd mami megvarrja reggel jó?-mondtam és letöröltem a kis könnycseppet a szeme sarkából.

-Apa varrd meg kérlek-mondogatta.

-Sajnálom kincsem.-vittem be a szobájába.

-De akkor nem alszok-válaszolt már bosszúsan.

Anyja lánya...

-Na gyere,éneklek neked.-mondtam és egy puszit adtam a homlokára.

-Tényleg?-csillant fel a tekintete.

-Apuci lányának mindent-mosolyogtam.

-Szeretlek apa.-mondta.Ez a mondat olyan jól hangzott..nem sokszor mondott még ilyet.

-Én is téged picúr-válaszoltam és betettem az ágyába,betakargattam,leültem mellé és elkezdtem énekelni...Olyan gyönyörűen elaludt.Mellé tettem a macit és lassan kimentem a szobából,le a konyhába..Hangokat hallottam..

90.Rész.II.Fejezet utolsó része.

Mikor beléptünk az ajtón és megláttam azt,ahogy Danielle arcán folyik a könny és nézi a kislányát,az megható pillanat volt számomra és az én életemben is egy mérföldkő.Hogy miért?Átélhetem azt,amit a barátaim és együtt örülhetek velük,ami nem egy kis dolog és nem mindenkinek adatik meg.Harry kezében Darcy-val állt mellém és egyik kezével gyengéden átkarolt.
-Héj,ne pityeregj..-suttogta a fülembe Harry és egy puszit adott az arcomra.
-Nem fogok-töröltem le a könnyeimet.
Láttam azt is,hogy mindenki odamegy és mi is ezt tettük,gratuláltunk.
-És mi lesz a neve?-kérdeztem.
-Talán Emma.Mindig is szerettem volna a lányomat  Emma-nak nevezni.Tetszik ez a név.-mosolygott Danielle.
-Végre egy csöppséggel több.-szólt Eleanor.
-És nekünk lesz kire vigyázni.-szólt Louis.
-Ezt most miért mondtad?
-Mert általában én mint "nagybácsi" és Eleanor mint nagynéni vigyázunk rájuk.Félre ne értsetek.Imádom őket és imádok rájuk vigyázni is.
-Szerencsések ezek a gyerekek ennyi nagybácsival és nagynénivel.-mondta Niall.
-Bizony azok,szólt Zayn.
-Hazz..lenne még egy kis elintéznivalónk.Legalább is nekem akkor nyugodna meg a lelkiismeretem.
-Hm?Mi lenne az?-kérdezte és letette a kislányunkat,aki odaszaladt Dani és Liam  mellé.
-El kellene mennünk megnézni Zack sírját.Szinte senki sem gondozza..
-Rendben kincsem,elmegyünk.Még van egy óránk.-nézett az órájára.
-Gyere Darcy-szóltam,ő pedig engedelmesen megfogta a kezem.
-Hová?-kérdezte.
-Elmegyünk egy olyan helyre,ahol angyalok laknak,főleg a te védő angyalod.
-Angyalok?-kérdezett vissza,mire bólintottam.

Mikor elmentünk apumékhoz,mivel maradt fél óránk,Nathan már nagyon várt és Lorah is,viszont apámat nem találtam ott.
-Merre van?-kérdeztem.
-Valami üzleti elintéznivalója van.Gyertek üljetek le,biztos jól esne most egy kis forró csoki.Ugye Darc?-kérdezte Lorah és megpuszilta a csöppséget.
-Csoti,anyuci ugye szabad?-fordult oda hozzám,én pedig az ölembe véve leültem vele a kanapéra.
-Szabad,csak ne legyen nagyon forró.Na szaladj mamához,aztán visszajöttök.
-Gyere-szólt Lorah és a két gyerekkel bement a konyhába.Harry átölelt.
-Legalább ennyit együtt lehetünk.-mosolygott rám és a szemembe nézett,beleharapott az ajkaiba.
-Harry,ezt ne csináld.A konyhában vannak!-kuncogtam csöndben,mikor ő a kezeit összekulcsolta az enyémmel.
-Igazán semmi rosszat nem csinálok.
-Az ajkadba haraptál.Ez kihívás.-mondtam.
-Akkor nézzük meg a régi szobádat.-mondta és felmentünk.
*Két évvel később*
Ahogy a temető felé indultunk,előjöttek az emlékek.Az utóbbi időben sokat jártunk ide,azokhoz a szeretteinkhez,akik már nem lehetnek velünk.Dan,Zack.
-Sok angyal lakik itt.-mondta Darcy és rám nézett.
-Bizony.
-És ezeknek az angyaloknak szárnyuk is van?
-Talán van,de nem tudjuk.Ők már fent lehetnek a Mennyben.
-Zack bácsi vigyázott rám akkor,amikor a múltkor elestem.Ugye?
-Talán.-mosolygott Harry.
           *Harry szemszöge*
Láttam,hogy Steph-nél előjönnek a régi emlékek és talán nálam is azokról az időkről még,mikor rosszul bántam Zack-él és a levél..amit hátrahagyott.Mikor már majdnem odaértünk a fiú sírjához,láttuk,hogy valaki már hamarabb érkezett.Egy vörös,hússzú hajú lány állt csöndben virággal a kezében a partnál.
-Ki lehet az?-kérdezte Stephanie.
-Talán egy régi ismerős.
Mivel Zack sírja a temető másik végében,úgy száz méterre volt egy tótól,a lány csak egy helyben állt és nézett a távolba.
-Menjünk oda a nénihez.-mondta Darcy.
-Tudtam,hogy elfogtok jönni.-szólt a vörös hajú nő.
-Tessék?-kérdezett vissza Steph.-Ki vagy te?
-Hogy ki vagyok?Egy egyszerű özvegy nő,aki elveszítette mindenét..
-Zack-re gondolsz?
-Ki másra?-még mindig háttal állt nekünk.-Amim volt,az csak miatta volt érték és most,hogy elveszítettem már értelmetlennek tartok mindent.
-És hogy érted,hogy tudtál róla,hogy jövünk?
-Két éve mindig két hetenként eljöttök,vagy csak te magad Stephanie.
-Elárulnád ki vagy te?
Akkor a lány megfordult,elakadt a szavam és ezzel nem voltam egyedül..
*Na szóval,újra írom a blogot és arra kérnélek titeket,hogy minél többen komizzatok,vagy szavazzatok lent  a'Vélemények' opciónál (Tetszik,nem tetszik stb).Iratkozzon fel aki még nem tette meg.Minimum 7 komi után jön az új rész:)Megköszönném,ha mutatnátok ismerősöknek/barátaitoknak a blogot.Nem tudom még hány rész lesz,úgyhogy örülnék,hogyha sokan olvasnák.Bocsi azért,mert rövid,de ígérem majd hosszabbat is írok,csak most két blogot nehéz vezetni egyszerre,remélem megértitek :)) Love you xx