2014. október 28., kedd

93.Rész.Wherever you will go....

Nem tudom mit rejt az élet számomra.Talán majd jó változásokat hoz és meglepően boldog leszek.Talán.Stephanie halála előtt kimondott szavai még mindig visszhangoznak a szívemben és újra csordultig tele leszek szeretettel,ahogyan ezelőtt évtizetekkel.Az öregség nálam is előrehaladott és nem tudom mit tehetnék már.Fekszem az ágyamon mozdulatlanul és arra gondolok,mikor még tizenéves voltam,amikor csak annyi volt a gondom,hogy elfussak a sikítozó tinilányok elől.Szeretném visszahozni azt az időt is.Hiányzik.Hiányzik Stephanie,hiányzik az,hogy tizenévesen újraélhessem a szerelem édes mámorát.
 82 éves vagyok.A szemem lezárul.....mélyen alszom és álmodok.Álmodok a gyermekeimről.álmodok egy gyönyörű lányról,aki már rég itt hagyott engem.Stephanie Statham,aki megváltoztatta az életem...én pedig az ő hőse lehettem.Tudom...hisz' mindig ezt hajtogatta..én vagyok a hőse.Olyan jó lett volna úgy meghalni,hogy közben az ő kezét fogom.Olyan jó lett volna együtt megöregedni....De nem így lett.Kegyetlen az élet.Kegyetlen és éles sivatagait helyezi eléd,hogy még a boldogságban is találj okot arra,hogy sírj.Nem értem sokszor,hogy mi miért történik...bár már ennyi idős koromra megtapasztaltam,hogy nem is mindig kell érteni a dolgokat.El kell veszni a tudatlanság szelében.De...de mi lesz akkor az élet nagy kérdéseivel?Ki oldja meg helyettünk?
SENKI.
De nem is kell.Stephanie Statham rákban halt meg 29 éves korában és én nem tehettem semmit.Nem tehettem semmit azért,hogy megmentsem.Vagy mégis?Mellette voltál-SÚGTA a lelkiismeretem belülről.Igen,ő régi barátom.Megmaradt nekem.Aztán,hogy miért csak ő maradt nekem?
Mert a bátyáim....a négy bátyám,akit örökre szeretni és tisztelni fogok...Elmentek.Elmentek és elvittek magukkal mindent.Minden mosolyt,minden őrült pillanatot és pillantást,szerelmet,gyermeki kacajt,őrült tetteket...és a szívem egy részét.Szerettem volna ha még velem maradnak egy pillanatig...csak egy pillanatig.De nem tették.A halál közbe szólt.És igen,mind meghalunk egy nap.Én is megfogok.Érzem.Húz az ismeretlen világ,fényeivel együtt.Talán túl sok jót és rosszat is elkellett viselnem az életben.Isten kegyes lehetne velem.Nem érdemlem,hogy én éljek a legtovább.Miért,ha már nincs kiért?Értelmetlen és sajnálattal teli élet.A sajtó csak azt várja,mikor jön a hír,hogy Harry Styles meghalt.Talán nemsokára megkapják,amit szeretnének.Érzem,ahogy álmom egyre mélyebb és mélyebb,szívverésemet lig halom szobám csöndjében.Elmegyek,igen.Várjatok rám barátaim.....Stephanie.
 Erős kéz szorítását éreztem vállamon,mintha valami erős dolog ki akart volna húzni az irracionalitás völgyéből.Hallottam a nevemet,de nem nyitottam ki a szemem.Hallottam anyám hangját és hallottam a srácokét is.Ott volt Louis,Niall,Liam és Zayn is.Hallottam,ahogy azt kiabálják- Haver,kelj már fel.Itt az idő.
Felnyitottam a szemem....és egyből le is zártam.Szemhéjam elnehezült.De nem a fáradtságtól,vagy az álmosságtól.A könnyektől.Azoktól a könnyektől,amit akkor éreztem,amikor visszagondoltam mindenre,amit átéltem.Álom volt?Álom lehetett csupán?Nem értem.Felültem és mindenki ott volt mellettem.A szüleim,a "bandám",a testvérem...csupán egy személy nem.Őt kerestem szemeimmel,és hiába beszéltek hozzám a többiek.Nem hallottam.Nem hallottam semmit,mert egy személyt kerestem,aki elvitte a szívemet,minden őszinteségemet,önzetlenségemet neki adtam.Nem értettem mi történik körülöttem.Mindaz,ami történt csak álom lehetett?Nem lehet!Felpattantam az ágyról és kisírt szemekkel a fürdőszoba felé siettem,magam mögött hagyva mindenkit.Bezártam magam mögött az ajtót és fájdalmas arccal,félve belenéztem a tükörbe.18 éves Harry képe pillantott vissza rám.Szembe kellett nézzek az igazsággal.Mindez csak egy álom volt.
*Két nappal később*
Beültem egy kávéra a Starbucks-ba.Elmerengtem a még fel sem fogott dolgokon.Ami két nappal ezelőtt sújtott,az felfoghatatlan.Leültem az egyik barna színű székre,épp a kedvencemre és a szokásos kávémat kértem,mint minden reggel.
-Egy pillanat-mosolygott Jill.
Oldalra fordítottam a fejem,és egy lányt pillantottam meg,aki szakasztott úgy nézett ki,mint Stephanie.A gyönyörű haja,a csillogó szemei....Képtelen voltam felfogni mi történik.A lány egy vörös rózsát tartott a kezében.
-Szia.Ne haragudj,csak olyan ismerős vagy nekem-szólítottam meg félve.-Nem találkoztunk mi már v alahol?-kérdeztem.A lány szótlanul állt,és csak mosolygott.Kifizette a kávét,az aprót otthagyta a pulton és visszafordult hozzám.
-Harry Styles,ugye?-kérdezte visszafogott mosollyal?
-Igen.Hátrányom az,hogy ennyi sokan ismernek.Viszont jelenleg erős szerencsének érzem.
-Hát sok szerencsét Styles.
STYLES!Ez a megszólítás....nem hiszem el..Nem..
Utánakiáltottam.
-Mi a neved?
-Stephanie.Stephanie Statham-mosolygott rám,aztán sarkon fordult és kilépett a Starbucks ajtaján.
-Várj,itt hagytad a rózsát.-szóltam utána.De már nem hallotta.Jill éppen kihozta a forró kávémat és furcsán nézett rám.
-Mi a bajod Styles?Mintha szellemet láttál volna.-nevetett lágyan.
-Ó..-mosolyodtam el.Elvettem a kávémat,megfogtam a rózsát és kiléptem a kávézó ajtaján....
Talán nem mindig tudjuk,hogy mit rejt az élet...azt sem,hogy mit rejtenek az emberi arcok.Vajon milyen érzéseket takarhatnak el?Vajon milyen álmokat dédelget a szív?Nem tudom.De egyet tudok.Az emlékek örökké a szívünkbe vésődnek.
*Sziasztok.Lehet,hogy nem értettétek a történet végét,de szándékos volt kicsit,hogy összekavarjam a szálakat.Nem szerettem volna befejezni a történetet,hiszen Stephanie Statham és Harry Styles történetére örökké emlékezni fogok.Mert Az emlékek örökké a szívünkbe vésődnek ;).Azért remélem nem voltam nagyon rossz író.Talán megnevettettelek titeket valamikor,vagy sírásra késztettelek a történetemmel....ezek mind csak jó dolgok,még a sírás is.Hiszen beleéled magad a történetbe.Hát köszönök nektek MINDEN TÁMOGATÁST,minden együttműködést,feliratkozást és azt,hogy velem voltatok két évig.Sokat jelentett nekem.És az életemnek egy korszakát mindig vissza fogja hozni,ha visszalátogatok erre a blogra.Köszönettel.
-Marton Dominika Petra... :)  "

4 megjegyzés:

  1. Ez volt életem legelső blogja amit olvastam! Büszke lehetsz, hogy így zárhattad a történetet!

    VálaszTörlés
  2. Vegig sirtam!Nagyon jol irtal:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett. Imádom. Megsirattál és meg nevezett el. Remek író vagy!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett. Imádom. Megsirattál és meg nevezett el. Remek író vagy!

    VálaszTörlés