82.Rész.Dear darlin'....

*Először is sziasztok!Másodszor pedig NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM AZ 5 FELIRATKOZÓT!Meg persze a komikat is :333 Kimondhatatlanul jó érzés volt látni az új fejleményeket és azt,hogy értékelitek a munkámat.Kitettem egy szavazást és ebben is szükségem van rátok pls segítsetek.KÖSZÖNÖM A DÍJAT!Ki is tettem :)) komit és feliratkozót és akkor 100-ig viszem a blogot ;).. XXXXX Am lesz még itt egy saját blog idézet,mármint úgy ahogy a Dark-ból szoktatok idézni,innen is lehet.

Ezt hallgasd :")
          *Harry szemszöge* 
Csak fogtam a kezemben a lányomat.Még fel sem fogtam mi történt és még boldog is voltam.Addig a percig...amíg nem törte meg a csönd.Most nem a szokásos kínos csönd vett körül.Éreztem,hogy valami baj van.A második csöppség...nem sírt,nem kiabált az anyja után,vagy nem akarta megismerni a világot.Az orvos megrázta a fejét és csak annyit mondott "sajnálom Harry".Nem tudtam mit tegyek.Stephanie is kifáradtan feküdt,az én egyik szemem sírt,a másik pedig nevetett.Nem értettem miért ilyen az élet,miért szánta ezt nekünk a sors?Az egyik gyerekem a karomban,a másik pedig...meg sem élhette az életét.Ott tört össze a szívem,nem tudtam hová tovább.A szívem és az agyam csak arra tudott gondolni,hogy Isten miért vette el tőlem..a fiamat?!Egy boldog pillanat,egy érzelmekkel,szeretettel teli érzés és ...mindez egy pillanatra szerte foszlott.Térdre ereszkedtem és néztem,ahogy az orvos egy kis kendőbe burkolja a halott gyermekem.Összetörtem.A lányom és Stephanie tartotta bennem az életet,senki más.A vihar még mindig tombolt.Legszívesebben én is tomboltam volna a viharhoz hasonlóan.De nem ment.
*Másnap*
-Jó reggelt!-mosolygott Steph.-Láthatnám őket?Kérlek..
Nem tudtam,hogy mondjam el neki azt,ami történt.Számomra is olyan volt ez mint egy álom.Mintha csak egy gyereket vártunk volna mindannyian kilenc hónapon keresztül.A többiek is Stephanie mellé álltak.Némelyikük nyugtatóan mosolygott,valamelyikük pedig könnyes arccal állt.
-Stephanie-egy puszit adtam a homlokára,aztán pedig megcsókoltam.-Erősnek kell lenned.Kérlek.
-Harry.Miért sírsz?Baj van?
Arca a boldog anyukáról a szomorú anyukára váltott.
-A fiunk..A fiunk.-áh-sóhajtottam egyet és nem bírtam végigmondani.
-Ne,ne!-tette a szájára a kezét Steph-Ugye.ez nem igaz?-és ezen a ponton könnyek kezdték el áztatni az arcát.Megöleltem őt és csak zokogott és zokogott,nem volt megnyugtató az ölelésem,mint általában.Egyáltalán nem volt.Ahogy mi öleltük egymást a srácok is körénk gyűltek és egy kupacban mindenki kimutatta az együttérzését.Most arra volt a legjobban szükség,hogy megnyugodjunk.Nem tudtam azt mutatni,hogy erős vagyok.Pedig kellett volna.
-Csak a lányomat hozzátok ide.Őt hadd lássam.-mondta könnyes szemekkel.
Bella a kezében tartotta őt:a mi kislányunkat és a kis 'csapatunk' háta mögül hozta elő az édesanyja mellkasára helyezve őt.Még mindig mellettük voltam.A srácok kimentek.Gondolták jobb így nekünk.Magunkra hagytak.
-Milyen gyönyörű-mondta Stephanie és a még mindig csak előtörő érzelmeivel próbált megbirkózni.Ahogy belenéztem a lányunk szemébe...az leírhatatlan pillanat volt.Mint mikor a nap előbújik egy viharos éjszaka után,pont mint ma.Ahogy egy pillangó szárnya megcsillan a fényben,olyan gyönyörű volt.Bár még sötét,félősen kinyíló szemekkel,de láttam benne a reményt.Ő megmaradt nekünk.És itt jöttem rá.Folytatnunk kell az életet.Van egy kislányunk,akit fel kell nevelnünk.Boldog lesz.Ígérem.

Hallgasd ezt :)
Bár nem volt könnyű visszazökkennünk a mindennapokba,mégis próbáltunk megbirkózni vele.Igen,volt egy senki szépségéhez nem hasonlítható lányunk.A mi vérünk,akiről még csak álmodtunk nem sokkal ez előtt.Darcy a nagyszülők szeme fénye már egy hónapja és persze a miénk is.És mindig gondolok arra,hogy most milyen lenne,ha itt lenne az öccse.De sajnos neki nem ez volt szánva az életből.
-Harry,min gondolkozol?-ölelt át Steph.
-Mindenen.Azon,hogy milyen most az életünk és milyen lett volna Mrs.Styles.-mosolyogtam.
Igen,Mrs.Styles.Nem volt semmi extra az esküvő.Sokkal jobb volt annál.Ott voltak a barátaink,a családtagok és ennyi elég volt.
Összekulcsoltam ujjainkat és leültem a hintába,amit még én szereltem fel,Stephanie-t pedig magam mellé ültettem.Lorah kihozta Darcy-t és Steph kezébe adta.Ahogyan néztem,arra is rájöttem,hogy akármennyire is fáj néhol az élet,van ami,vagy aki pótolja a rossz pillanatot.És a neve is illett a kislányunkra.Darcy Hope Styles.Ő a remény számunkra és az,ami adja az életünk értelmét,aki miatt érdemes felkelnünk,vagy épp átvirrasztani egy-két éjszakát.Megéri,akármennyire is fáradtak vagyunk.Minden este éneklek Darc-nak és látom a szemében azt a mosolygást,amit Steph szemében láttam mikor először énekeltem neki.Nem kétséges.A két legfontosabb ember mellettem van és ők azok akikre szükségem van.Stephanie a fejét a vállamra hajtotta én pedig megfogtam az állát,magamhoz fordítva őt és megcsókoltam.Nem kértem semmi mást az Istentől csak hogy boldog legyek,a fiam halála után is...boldog legyek.
-Szeretlek-suttogta Steph.-Szeretlek mindenestől...Rád hasonlít.-mondta.
-Igazán?Én pedig úgy gondolom,hogy rád.-mosolyogtam.
-Csak nézd meg azt a kis mosolyt,vagy a szeme színét.Smaragd zöld.Mint a tied.Ha viszont a természetedet is örökli,az viszont még jobb lesz.
Elmosolyodtam és újabb csókot nyomtam a szájára.Lehet valakinek ennyire fontos valaki?Vagy éppen valakik?Az életemet is odaadnám értük és most az a legfontosabb,hogy vannak nekem.
-Stephanie,Stephanie,én akkor nagybácsi vagyok ugye?-mondta Izgatottan Nathan.Steph rám nézett és bólintott,hogy én válaszoljak.
-Igen Nath,az vagy.
-Tudtam,tudtam.Apu mondta is.De én nem hittem el.-tette csípőre a kezét.
-Hát pedig elhiheted.Gyere csak,súgok neked valamit.-"Majd te fogsz rá vigyázni ha majd mi nem leszünk.Legyen neked is épp annyira kincsed a mi lányunk,mint nekünk.Itt,a kis szívedben-"
-Úgy lesz Harry.-ölelt meg.
-Hadd adjak neked egy puszit-mondta Steph és az öccsét elárasztotta puszival.-Most pedig bemegyünk.Álmos Darcy.Ugye?-mosolygott a kislányunkra és magához ölelte.
-Megyek veletek.-mondtam és átvettem tőle a picit,aztán pedig bevittem a gyerekszobába.Mikor még az üres szoba előtt találtam Steph-et,akkor nem gondoltam,hogy ilyen hamar eljön ez a pillanat,de bizony eljön.
Túl sokat gondolkozok mostanában.De remélem ezzel nincs nagy baj,mert így rájöhetek arra,hogy "Mit vesztettem és mit kaptam,mit nyertem és mit hagytam."