81.Rész.Kérlek,maradj velem...

*Hi!Remélem okozok egy kis meglepetést,de ne haragudjatok azért,ami most történni fog.Köszönöm a komikat az ezelőtti részhez,nagyon aranyos volt tőletek :) Kérek még két feliratkozót,elegendő komit és jön a következő rész.XX :)) *
Melodie kisírt szemekkel állt előttem.
-Terhes vagyok!-hullott a nyakamba és még az ölelésében is éreztem,hogy mosolyog.Ez a nap is eljött,hát ez is.Mikor meg kell tanulnunk,hogyan legyünk felelősségteljes szülőkké,amire még pár tizenéves(a fiúk esetében már huszonévesről beszélek) nem teljesen felkészült.
-El kell mondanod-mondtam.-Mindenkinek..
-Még nem-rázta a fejét a barátnőm.
Értetlenül néztem rá..
-Melodie?Hallottad,amit mondtam?Erre Zayn-nek is lelkileg fel kell készülnie,szóval mire odaértek,hogy jön a baba,Zayn ugyan olyan kisírt szemekkel fogja várni a csöppséget a boldogságtól,mint te.-simítottam végig az arcán bátorításképp.
-Ha te mondod...elvégre jobban tudod,mint én-mosolygott és az arcát törölgette.
-De mostantól figyelned kell arra mit eszel és ne emelj semmi nehezet!-figyelmeztettem.
-Jó,ezt megfogadom.-nézett a hasára és elmosolyodott.
**
-Srácok...lenne itt egy kis hír,amit megosztana veletek Melodie..
Eleanor már tudta miről van szó,így készségesen mosolygott.Ez a tipikus levakarhatatlan El vigyor.
-Én...én..gyereket várok.-jelentette ki és lassan kifújta a levegőt.
-Mi?Mi?Jól hallottam?-vigyorgott Zayn is.
-Tesó..hát gratulálok-mondta Niall és kezet fogott vele,aztán erősen megölelte.Olyan tipikus fiú öleléssel,aztán mikor Zayn kiszabadult mindenki öleléséből,akkor odaszaladt Melodie-hoz,megpördült vele és egy erőteljes csókot nyomott a szájára.
-Már így nem is fázom annyira,ha ölelsz-monda Mel.
-Be kellene mennünk.Vihart mondtak és reggelre biztosan ide ér.-mondta Louis.
-Segítek bemenni,ha már végre a te hangodat is halljuk drága Loui-szólt Liam.-Fogd meg a kezem.
A lába miatt Louis még nem nagyon bírt járni,de nem is kellett erőltetni.
-Nem is vagyok csöndes...igen is mindig miattam nevettek-mondta.
Erre mindenki nevetésben tört ki.
-Gyere kis sérültem-mondta El.
Harry átkarolt és egy puszit nyomott az arcomra.
-Úgy érzem nem csak mi érezhetjük magunkat szerencsésnek ezen a napon-mondta Hazz.
-Mi..úgy gondoltuk megünnepelnénk ezt.Van kedvetek jönni?
Egymásra néztünk Harry-vel sé a válasz egyértelmű volt.-Ne haragudjatok.Később meg ünnepeljük,de most már nagyon fáradtak vagyunk és Louis sem tud menni ilyen állapotban,szóval vele kell lennünk.
-Jó,megértjük-mondták és mosolyogtak.
-Csak semmi szeszes ital!-mondtam fenyegetően és nevettem.
-Megfogadom és vigyázni fogok...ránk-ölelt át Melodie.
-Aztán holnapig vissza se gyertek.Bulizzatok jól-mondta Hazz.

Hárman maradtunk a házban,de Louis elaludt a tv előtt,mi pedig haza telefonáltunk.
-Igen anya,jól vagyunk.Biztosan jól vagyunk.-Igen tudjuk mikorra van kiírva Steph.-Nem,már három nappal ezelőtt volt.-Holnap elviszem a kórházba.-Igazatok van,nem hagyhatjuk utolsó percig.-Vigyázok rá David,megígérem.
Miután már csak Lorah maradt akivel beszélhetnénk,megszakadt a vonal és a kinti villany is pislogni kezdett.

-Az a vihar nem hiszem,hogy reggelre ér ide-idegeskedtem.-És az itteni viharok legendásak.-megszorítottam Harry kezét.Ő is úgy nézett kifelé,mint aki félt.A pálmafák ide-oda dülöngéltek és a tenger sem volt a legcsöndesebb.A hasam is fájni kezdett és reméltem,hogy csak az idegességtől volt.Bevettem az előírt tablettát és a konyhapultnál álltam,mikor elaludt a villany.
-Próbáltam a sötétben keresgélni egy lámpát vagy legalább is gyertyát.De semmi sem volta,ami egy kis fényt adhatott volna.Ha kihúzom a függönyt,akkor láthatom a borzasztó nagy vihart és egyáltalán.
Hallgasd ezt:)
-Harry-kiáltottam és egy szúrást éreztem a hasamban.Lassan beszívtam a levegőt,aztán kifújtam.Nyugodt vagy Stephanie,nyugodt vagy.-mondogattam magamban és még egyszer megpróbálkoztam azzal,hogy hívom Harry-t..de nem ment.Lecsúsztam a  hideg csempére és kezdtem minél rosszabbul érezni magam.
-Steph,Stephanie-kiáltott Harry.-Itt vagy?
-Itt vagyok-mutattam a sötétben,de inkább a hangom által talált oda hozzám.
-Drága Steph-em,jól vagy?Ne haragudj,hogy itt hagytalak,csak ki akartam kapcsolni mindent,mielőtt még a vihar tette volna meg,de meg is tette előttem.
-Nem vagyok jól,Harry.
Éreztem magam alatt a vizet.Azt hittem ilyen állapotban csak képzelődöm,de nem.Elfolyt a magzatvíz.
-Nyugodj meg,kincsem.
Felkapott az ölébe és bevitt a nappaliba.Úgy éreztem magam,mintha nem is egy kanapén feküdnék.Keménynek éreztem mindent körülöttem.Szúrt a hátam,a hasam nagyon fájt és verítékeztem.
-Hívok orvost,valahogy megoldom.Megígérem.Itt leszek neked.
         *Harry szemszöge*
Mikor megláttam Steph-et a konyhában már éreztem,hogy nincs rendben valami.Dorgáltam magam,mert őt magára hagytam.Letettem a kanapéra és megpróbáltam segítséget hívni.Felvettem a telefont,de síri csend volt.
-A francba!-kiáltottam.Megfeledkeztem róla,hogy a vihar már mindenben megelőzött engem és valóban..milyen idő volt.Aki nem itt él,vagyis mi...azt hinnék ítélet idő van...de én azokhoz tartoztam,akik ezt hitték.Én is féltem...féltem, attól hogy fogom megoldani,hogy rendben menjen minden.Louis nem tud segíteni.Kihez forduljak?Nem tudtam mit tegyek.A gyomorideg az már lyukat fúrt belém.Hogyan kezelhetném a helyzetet?Eszembe jutott,hogy a szomszédban lakik egy kezdő orvos.
-Stephanie kérlek ne félj.Egy kis időre magadra kell,hogy hagyjalak.Csak míg orvosért megyek.Ne aggódj-megcsókoltam.
-Ne hagy itt kérlek...-csillogott a szeme a könnytől és láttam,kezd fáradni.Nem tehettem mást.Fel vettem a kabátomat és az eső sem állíthatott meg.Az orvost az ágyából keltettem fel.Nem érdekelt kit bántok meg ezzel,kit nem,de szükségem volt rá.
-Ne haragudj Harry,de nem segíthetek.
Szemeim elkerekedtek.
-Munkaidőn kívül vagyok.
-Nem érdekel min van kívül és min van belül.Viszont a születendő gyermekeim és az anyjuk fájdalmak közt fekszik egy kanapén.Most rögtön jöjjön át.Itt már nem egy élet forog kockán.Kap annyi pénzt,amennyit csak akar,de jöjjön át velem,most!
Az orvos végre hallgatott rám és megértette a helyzetemet,vagy ha nem,az sem érdekelt ebben a pillanatban,csak jött..jött valaki,aki megmentheti a számomra legfontosabb embereket a földön.
-Ne aggódjon Mrs.Styles.Lélegezzen mélyeket.Még épp időben érkeztem.
-Mrs.Styles,hallottad?-mondta erőtlenül Stephanie és megszorította a kezem.A könnyem az ő kezére pottyant majd lassan lefolyt a sima bőrén.
-Egyenletesen szívja be a levegőt és fújja ki.Erősnek kell lennie,minden levegővételnél erősen nyomja!
-Rendben-hangzott a csöndes válasz.
-Fogd a kezem Harry.Félek-mondta Steph és ezután egy ordítás következett,már amennyire tudott.
-Még egyszer!-mondta az orvos.
Steph-től már nem érkezett válasz,csak tette amit mondtak.
-Harry hozz vizet.Hideget és meleget két nagy edényben és kendőket.
Az,amit láttam Stephanie szemében,az a fájdalom...örökre bevésődik a fejembe.Azok a csillogó szemek,amik nem csak a könnyektől váltak ilyenné,hanem attól,mert ő különleges és a csillogás a szemében az is különleges.Csak bele kellett néznem és egyből remény töltött el.Férfinek kellett lennem,az egyre csak potyogó könnyeim ellenére is.Vittem,amit az orvos mondott.
-Már látom a fejét.Még egyszer tegye,amit mondtam.
Visszamentem Steph mellé és megfogtam a kezét egy apró puszit adva rá.
-Kint van!Ő az első.Gyere ide Harry,fogd meg.
Mikor meghallottam a gyermek sírást és azt hittem össze esek.Soha nem éreztem még magam ennyire gyengének és nem tudtam,hogy a boldogságtól van-e,vagy épp ellenkezőleg.Miután a második baba is világra jött...tőle már nem hallottam sírást.Nem volt az a kiáltozó hang,amit ez előtt pár perccel hallottam...