1.Rész.Gondolkozz pozitívan...

Segítség!Segítség!-mondta valaki a távolból.Kis vékonyka hang volt.Nem tudtam mit tehetnék,de gondoltam egyet,és elindultam a hang felé.Alig mentem pár lépést,és kiértem egy vasút állomáshoz,mikor nem tudtam tovább menni.Egy kislány volt,a lába be volt szorulva a sínek közé,és jött a vonat!Egyre gyorsabban és gyorsabban.Mikor indultam volna valahogy nem engedett a lábam.És akkor már majdnem elérte a vonat a kislányt,mikor én felkiáltottam.
-NEE!.És felébredtem mély álmomból.1:20-kor.Feldúlt voltam az álom miatt,és egyre csak gondolkoztam.Ez lennék én?Egy földhöz ragadt,semmi lehetőséggel nem rendelkező lány?Igen,az álmom ezt mutatta.Akinek szülei elváltak..A reménytelenség gondolata magával ragadott,így 

Persze,anyum még mindig dolgozik.Hogy tartson el engem másképpen?!Apám Londonban él,csak néha hív fel,mert neki is alig van ideje..Na jó,gondoltam.Kezembe kell vennem a dolgokat.Ennyire értéktelen lennék?Nem hiszem.De néha még is úgy gondolom.Így gondolkozva újra álomba szenderültem.

Reggel 6:00.
Stephanie,Stephanie,kicsim ébredj!-hallatszott anyum hangja.
-Ne máár,még nem bírok felkelni.
-De iskolába kell menned!-mondta mosolyogva.
-Na jó,most az egyszer.De aztán holnap itthon maradnék.Tudod...
-Óh,azok a történelem tz-k.
-Nem arra céloztam.
-Akkor nem értem miért maradnál itthon.
-Például,hogy veled legyek?
-Na,kifelé az ágyból álomszuszék,majd meglátjuk-adott egy puszit az arcomra.
Én hallgattam rá,mert tudom mennyire fáradozik,hogy nekem mindenem meglegyen,szóval.Szemeim még alig bírtam kinyitni a fáradtságtól,de muszáj volt elkészülnöm.A tükörből egy borzasztó arc köszönt vissza,így tettem azért,hogy jobb legyen a látvány.Miután sikerült rendbe hoznom magamat,vettem a táskámat,ellenőriztem a cuccaimat,ránézve az órára lementem a konyhába.Anya a kezembe nyomta a kajás zacskót és az arcomra nyomott egy puszit.
-Aztán vigyázz magadra.Ma sokáig leszek munkában.
-Rendben-engedtem el magam mellett a mondatot.

Ekkor kopogtattak.A barátnőm volt az:Bella.
-Mehetünk?-kérdezte nagy mérgesen,mert mindig sokat készülődtem.De nevetett egy nagyot és elindultunk.Az iskola mindig egy végtelenségnek tűnt,és annak is tartottam.Mikor kimentem a mosdóba,egy lány ott állt az ajtónak dőlve és a szemfestéke el volt mosódva a sírástól.
-Ne haragudj..-mondtam.-Mi történt?Ne vedd tolakodásnak kérlek.
-Semmi baj.-törölte le a könnyet a lány.-Tudod,csak a fiúk.
-Velük mindig baj van-bólogattam megértően.De egyik miatt sem szabad sírnunk..-nyugtattam.
-Igazad van és köszönöm..-mosolygott és elment.
Nem tudtam,hogy hogy hívják,csak örültem,hogy már valamennyire rendbe jött.Aztán órára menve mosolyogtak az osztálytársaim rám és csak aztán vettem észre,hogy Bella a hátamra mutat és neve.Aztán már a többiek sem bírták nevetés nélkül.Gyorsan oda siettem a helyemre és kértem a barátnőmtől,hogy vegye le a papírt,mert nem értem el.
"Nincs pasim.Jelentkezőket várok.".
-Mi van?-kérdeztem vissza.-Ennek semmi értelme.-égett az arcom a szégyentől.
-Merre voltál?-kérdezte.
-Mindegy.Nem fontos.
-De ki tette?_kérdezte kuncogva.
-Bella kérlek.-szóltam rá.-Nem fontos-pedig tudtam,hogy az a lány volt.Segítségért ezt kapom vissza,hát szép.Az óra kezdetével a tanár beszámolt a holnapi dolgozatról.Elkalandoztak a gondolataim,melyből egy SMS rángatott vissza a jelenbe.Az unokabátyámtól Chris-től.
*GYere haza.Most! x*
Tudtam ha ő hív akkor fontos lehet,így megkértem Bella-t hogy falazzon nekem az utolsó órámon.Megtette.Sokszor segített rajtam így,és ez fordítva is így volt.Ő a legjobb barátnőm,és kitartunk egymás mellett jóban,rosszban.Elszöktem...Az úton azon gondolkoztam,hogy mi történhetett?!Hisz' Chris csak akkor ír,ha valami baj van.És nem tévedtem.Hazaérve láttam Chris-t és a nagybátyámat.John-t.Szomorú arccal jött felém az unoka testvérem.Tudtam hogy baj van.Az adrenalin csak úgy süvített testemben.Nem tudtam mi történhetett.Rossz dolgok jutottak az eszembe és  nem pozitívak.
-Valami baj van?-kérdeztem.-Siettem ahogy csak tudtam.
-Sajnálom...-mondta Christian.